
A zöldhályog a belső, lelki feszültség révén – melynek kialakulásában maga az illető vagy mások hibáztathatók – a szem megnövekedett belső nyomásához vezet, mely a látómezőnek egészen a „csőlátásig” fokozódó beszűkülését idézi elő..
- A mondás szerint „az embert végül is jól behúzták a csőbe”. Itt mindenekelőtt az érzelmi gátat kell eltávolítani, amely valamilyen veszteség feletti elfojtott félelem, szomorúság vagy mély gyász következtében keletkezett.
- Az érzelmi blokád külső jeleként a valóságban el nem sírt könnyek elzárják a könnycsatornát. Hatékonynak bizonyulhat az „átlélegeztetés”, azaz ha elképzeljük, hogy a szemünkön keresztül lélegzünk ki és be.
- Ha a légzés ily módon szabaddá válik, enged belső feszültségünk is, s ismét gondtalannak érezzük magunkat. Célravezetőbb azonban, ha az érzelmi gátlás létrejöttét kiváltó okot ismerjük fel, s nyíltan szembenézünk vele.
- Az ember többnyire mélyen gyökerező depresszióra bukkanhat, s nemritkán hetekig is eltarthat, míg ezen a nyomasztó állapoton a konfrontálódás révén keresztüljut. Ez felettébb fájdalmas folyamat, de csakis így érhető el a gátlás feloldása.
- Régóta halasztgatott feladatról van szó, amit az ember egykor elnyomott, azaz nem élt és oldott meg. A szem belső nyomásának fokozódása révén kényszerít rá a szervezetünk, hogy végre foglalkozzunk e problémával s megszabaduljunk tőle.
- Természetesen a céltudatos lazítási technikák számos formája hasznosnak bizonyulhat, mint például az autogén tréning jóga, légzési gyakorlatok, imaginációs technikák, pszichokibernetika, autó-hipnózis és a Bates-féle szemtorna-gyakorlatok. De ha a valódi okot nem ismerjük fel és nem szüntetjük meg, a lazítás bármely formája csupán átmeneti hatást érhet el, tényleges megoldást nem. Az embernek nincs többé „áttekintése” a dolgok fölött, a világot mintha szemellenzősen látná. Bármily fájdalmas legyen is a valósággal való szembesülés, csakis rajta keresztül visz az út a gyógyulás felé.
Összefoglalva: Hályog (zöld): érzelmi gátlás okozta belső nyomás, mélyen gyökerező depresszió, megoldatlan és elfojtott problémák, a lazítás hiánya