
A szorongás akkor jelent gondot, ha valamilyen homályos, sőt akár nem is létező, képzelt fenyegetésre adott „válasz”, amely tartósan fennáll. Számtalan lelki és fizikai tünettel járhat: félelemérzet, összpontosításra való képtelenség, izomfeszültség, fejfájás, szapora szívverés, magas vérnyomás és még sok más.
Szerencsére számos természetes megoldás – gyógynövényes, illóolajos fürdők, nyugtató teák és hangulatjavító ételek – áll a rendelkezésünkre, amellyel eloszlathatjuk aggodalmainkat a problémákkal teli időszakokban:
A gondok kiáztatása
- A forró fürdő a feszültség oldásának egyik legkellemesebb és leghatékonyabb módja. Adjunk egy kevés levendulaolajat (esetleg szárított levendulalevelet) a vízhez. E nagyszerű gyógynövényt már legalább 2000 éve használják nyugtatóként. Ha nincs időnk fürdőzésre, kenjünk néhány csepp levendulát a halántékunkra meg a homlokunkra, és pár percig maradjunk ülve.
Lassú, mély légzés
- Légzésünk szabályozásával megfékezhetjük a szorongást. Üljünk le, tegyük az egyik kezünket a hasunkra, és lassan vegyünk levegőt úgy, hogy a hasunk, s ne a mellkasunk emelkedjen. Tartsuk bent a levegőt négy-öt másodpercig, azután nagyon lassan engedjük ki. Ismételjük addig, amíg meg nem nyugszunk.
Altató italok
- Az álmatlanság régi ellenszere, a langyos tej napközben is alkalmazható nyugtatóként. A tej egy triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely a boldogságérzetet kiváltó agyi vegyület, a szerotonin termelésében vesz részt. A banán és a pulykahús szintén sok triptofánt tartalmaz.
- A sör sajátos ízét adó komlóról régóta tudják, hogy nyugtató hatással rendelkezik – olyannyira, hogy a betakarító mezőgazdasági munkások gyakran aluszékonnyá is válnak. Tegyünk 2 teáskanállal a szárított növényből egy csésze nagyon forró vízbe. Fogyasszuk naponta legfeljebb háromszor ezt a szorongásoldó, altató „teát”.
Nem ajánlott
- Korlátozzuk napi egy pohárra kávé-, tea- vagy kóla fogyasztásunkat. Kutatások szerint a szorongásra hajlamos emberek érzékenyebben reagálnak a koffeinre.
- Kerüljük az alkoholt, ami eleinte ugyan oldja a szorongást, hatásának elmúlásával azonban csak fokozódik a feszültségünk.
Gyorsítás és lassítás
- A mozgás nagyszerű szorongásoldó módszer. Egy gyors, 30 perces séta vagy más aerob (fokozott oxigénfelhasználással járó) tréning serkenti a fájdalomcsillapító és boldogságfokozó vegyületek, az endorfinok termelését.
- Iktassunk be mindennap legalább 15 percnyi lazítást; meditáljunk, imádkozzunk, metsszük meg a rózsáinkat, vagy egyszerűen csak gyönyörködjünk az aranyhalainkban.
Természetes szorongásoldók
- A macskagyökeret nem az illatáért értékelik, hanem sokkal inkább azért, mert hatékony nyugtató. Hatóanyagai ugyanahhoz az agyi receptorhoz kötődnek, amelyre a szorongás elleni gyógyszer, a diazepam (ismertebb nevén válium) is hat.
- Szedjünk naponta egy B-vitamin-komplexet. A B-vitaminok természetes stresszoldók (a hangulatjavító szerotonin termeléséhez például B6-vitaminra van szükség), hiányuk hozzájárulhat a szorongás kialakulásához.
Hasznos
A krónikus szorongás komoly fizikai megterhelést jelent z szervezet számára. Kérjünk segítséget, ha úgy érezzük, hogy az aggódás egyre jobban elhatalmasodik rajtunk. Érdemes tudni, hogy a szorongás gyakran súlyosabb betegségek, például pajzsmirigy-túlműködés, hipoglikémia (alacsony vércukorszint) és szívroham tünete lehet, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet. A panaszainkról tehát mindenképpen fontos tájékoztatni az orvosunkat.