A rövidlátás a külvilágtól való félelem látható megnyilvánulása. Aki az élet lényeivel nem kíván szembenézni, az rövidlátó módon él. De ilyenné válik az is, aki nem tanulja meg vállalni az élet feladatait. A rövidlátás különösen gyakori fiatalkorban, minthogy az ifjúból hiányzik az előretekintés, a távollátás képessége. Egyáltalán nem akar még a jövőbe (távolba) nézni, csakis a pillanatnak él, következésképp „távollátásra” képtelen. A rövidlátás viszont a huszadik életévet követően jelentősen visszafejlődhet, feltehetőleg azzal egyenes arányban, ahogy az ember „messzelátásra” tesz szert.
- A rövidlátó emberek túlnyomó többsége érzelmileg kevésbé fogékony, türelmesebb és rendszeretőbb. Hajlamos a külvilágtól való visszahúzódásra, hogy belső fejlődése erőteljesebben haladhasson előre.
- A rövidlátó egyén meglehetősen jól látja a közeli tárgyakat, de a távolabbiakat csupán bizonytalanul képes kivenni. Ezeknél az embereknél gyakori jelenség a meglehetősen beszűkült szellemi beállítottság, a jövő iránti aggodalom, valamint az attól való félelem és vonakodás, hogy saját életükért vállalják a felelősséget. Mindehhez gyakran félénkség és introverzió járul.
- A rövidlátók aránya különösen magas az értelmiségiek körében. Mindez arra enged következtetni, hogy a közellátás szoros összefüggésben áll a túlzott „közelmunkával, azaz jelen esetben a sokat olvasó életmóddal. A helyzet persze fordítva is igaz, vagyis az introvertált egyén többet olvas, következésképp műveltebb, a közelre nézés gyakorisága viszont fokozza a rövidlátást.
- A rövidlátás mindig a túlzottan erős szubjektivitás megnyilvánulása. Az ember mindent egyfajta „békaperspektívából” lát, túlságosan is saját szemszögéből, „saját szemüvegén keresztül”. A rövidlátás ugyanakkor éppen arra kényszerít, hogy önmagunkra tekintsünk, világosan felismerjük a közelállót. A rövidlátó ember azonban nem akarja észrevenni ezeket a dolgokat, így éppen a tünet készteti arra, hogy önmagába tekintsen, önismeretre tegyen szert.
- Mindez távolról sem jelenti azt, hogy mindent önmagára kell vonatkoztatnia, a középpontba kell kerülnie és egocentrikussá kell válnia anélkül, hogy valóban tudomásul venné önnön lényét, minthogy az igazság és a valóság többnyire kellemetlen dolgok. A rövidlátásban felhívás rejlik, hogy valóban meglássuk és elfogadjuk önmagunkat, s felismeréseinkből levonjuk a szükségszerű következtetéseket.
- A szóban forgó egyén viszont többnyire nem érti meg e felhívást, sőt magába húzódik ahelyett, hogy tudomásul venné vagy egyáltalán tekintetre méltatná önmagát, így egyre bátortalanabb, érzelmileg gátlásosabb és „átszellemültebb” lesz. Igen nehéz rá hatást gyakorolni, érzelmeit másoknál sokkal erősebben fékezi. Társadalmi szempontból bármely rendes látású egyénnél alkalmazkodóbb és kívánatosabb.
- Az összeütközéseket kerüli, vagy éppen a szokásosnál hosszabb ideig, végtelen türelemmel elviseli anélkül, hogy panaszkodnék.
Összefoglalva: Rövidlátás – külvilágtól való félelem, teljesítménydrukk, stressz, az „előrelátás” hiánya; a félelem és agresszivitás nyílt kifejezésével szembeni gátlások
A rövidlátás kialakulása
Mi lehet e jelenség oka?
- Minthogy a rövidlátás először többnyire a 12. és 16. életév között lép fel, kézenfekvőnek tűnik az úgynevezett „közelmunka elmélet”, hiszen ebben az életszakaszban a fiataloknak az iskolában és otthon egyaránt sok olvasással-írással kapcsolatos tevékenységet kell végezniük. Ugyanakkor ez a pubertás időszaka is, vagyis az a kor, midőn a fiatalok lelkileg is közellátásra kényszerülnek, minthogy egész személyiségük alapvető átrendeződésével kell megbirkózniuk.
- A serdülőkorú tudatára ébred nemiségének, ugyanakkor lénye társadalmi jellegének is, ezért is verődik ebben a korban legszívesebben csoportokba. A természet tehát „megköveteli” tőle, hogy fokozott mértékben foglalkozzék önmagával, így téve eleget a szükséges fejlődési folyamatnak.
- Figyelemre méltó tény, hogy elsősorban a gimnazisták rövidlátók (35%), míg a szakiskolákba járóknál ez az arány jóval csekélyebb (5-6%). Mindebből arra következtethetnénk, hogy a rövidlátás összefüggésben van az iskolai képzéssel, ám ennek ellentmond, hogy a textiliparban dolgozó nők mintegy 70%-a szintén rövidlátó, feltéve hogy munkájuk állandó közeire nézést igényel.
Ám ha valóban a közellátást kívánó tevékenység felelős e betegség kialakulásáért, akkor miért nem lesz mindenki rövidlátó?
- Itt felmerül a genetikai öröklődés lehetősége is, hiszen a rövidlátás öröklött szemrendellenesség következtében is kialakulhat. Ajánlatos azonban itt is „hajlamosító tényező” után kutatnunk, minthogy ez a tünet megjelenésében döntő szerepet játszhat.
- Amennyiben egy ilyen „hajlamosító tényezőt” adottnak tekintünk, elhárítása vagy legalábbis enyhítése a rövidlátás mértékének csökkenéséhez vagy akár teljes megszűnéséhez vezethet.
- Ebbe az irányba mutat a „szemtorna. A rövidlátást a külső szemizomzat krónikus megfeszülése okozza.
Amit tenni kell
- Mindennél fontosabb lenne, ha a dolgok „hibás látását” egyáltalán nem engednénk kifejlődni, mégpedig azáltal, hogy a szellemi-lelki magatartás alakulását a kellő időben helyes irányban befolyásoljuk. Mindez egy lehetőleg félelemmentes életvitel vagy a félelem azonnali feldolgozása és feloldása révén érhető el. Magában foglalja a körültekintő mentálhigiénét, valamint egy általános érvényű életfilozófia terjesztését már a fiatalok körében is, hogy görcsök egyáltalán ne léphessenek fel, vagy ha igen, akkor már idejekorán védekezhessünk ellenük.