
Arról, hogy a savas gyomornedv ne juthasson a nyelőcsőbe, a gyomor és a nyelőcső közötti izom-gyűrű, a gyomorszáj (cardia) gondoskodik. Ha tehát ez a záróizom nem működik megfelelően, lehetővé válik a sav felfelé áramlása (reflux), ami égető fájdalmat okoz…
Bőséges étkezések és egyes élelmiszerek is kiválthatják a rendellenes folyamatot. A gyomorégés kialakulásának valószínűsége nő terhesség alatt, a túlsúlyosak, valamint a dohányosok körében, illetve rekeszsérv esetén. Egyes gyógyszerek, például az aszpirin, néhány antibiotikum, antidepresszáns és nyugtató mellékhatásai között is szerepel.
Időnként előforduló gyomorégés esetén segíthetnek a savlekötők vagy az olyan, savtermelést gátló gyógyszerek, mint a ranitidin, a cimetidin vagy a famotidin.
A hosszú távú cél azonban az, hogy leleplezzük az okokat
Tűzoltó italok
- Igyunk egy nagy pohár vizet. A folyadék visszamossa a gyomorsavat a nyelőcsőből a gyomorba.
- Tegyünk 1 teáskanál frissen reszelt gyömbérgyökeret egy csészényi forrásban lévő vízbe, hagyjuk 10 percig ázni, majd igyuk meg. (Az utazáskor jelentkező hányinger megszüntetésére is jól beválhat a gyömbér.)
- Gyógynövényszakértők tanácsát követve, tegyünk 2 teáskanál ánizst, köményt vagy édesköménymagot egy csészényi forrásban lévő vízbe, 10 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le, és igyuk meg.
- A hagyományos indiai orvoslás, az ájurvédikus gyógyászat képviselői zúzott fahéjból vagy kardamomból készült teát javasolnak a gyomorégés csillapítására. Tegyünk 1 teáskanállal – őrölt vagy por alakban – bármelyik gyógynövényből egy csészényi forrásban lévő vízbe, majd hagyjuk állni, szűrjük le, és igyuk meg.
A semlegesség jegyében
- A nyál segít közömbösíteni a gyomorsavat. Rágjunk el egy cukormentes rágógumit szopogassunk cukrot, vagy álmodozzunk egy zamatos pecsenyéről, esetleg vajas újburgonyáról— bármi megteszi, ami megindítja a nyálelválasztást.
- A szódabikarbóna lúgos kémhatású, tehát semlegesíti a gyomorsavat. Keverjünk fél teáskanál szódabikarbónát és néhány csepp citromlevet fél pohár meleg vízbe. A citromot ne hagyjuk ki: szükség van rá ahhoz, hogy eloszlassa a szódabikarbóna és a gyomorsav reakcióba lépésekor képződő gázt.
- Bizonyos zöldségek, például a répa, az uborka, a retek és a cékla leve – lúgos kémhatásának köszönhetően – közömbösíti a gyomorsavat. Nyugodtan ízesítsük egy kis sóval és borssal, de egyszerűen nyersen is elfogyaszthatjuk a zöldségeket.
A megelőzés ereje
- Bármilyen rosszul érezzük is magunkat, maradjunk talpon. A gravitáció ellenében a gyomorsav nem tud a nyelőcsőbe jutni. Étkezés után ne hajolgassunk, és ne feküdjünk
- Ha a gyomorégés általában éjszaka jelentkezik, az esti étkezés legalább két-három órával lefekvés előtt történjen, így elég idő marad arra, hogy a sav szintje lecsökkenjen.
- Párnákkal jól megemelt fejjel feküdjünk az ágyban, így a felsőtestünk kissé magasabban helyezkedik el alvás közben, és a gyomorsav nem tud a nyelőcsőbe áramlani.
- Próbáljunk a bal oldalunkon aludni. A gyomor helyzete így ugyanis lehetővé teszi, hogy a folyadék a szerv öblösebb részében, a gyomorszájtól (a gyomrot és a nyelőcsövet elválasztó vastag záróizomtól) távol gyűljön össze.
- A gyomorsav-elválasztás csökkentése érdekében együnk gyakrabban, kevesebbet. Ha ugyanis teletömjük magunkat, a gyomorszájunk nem tud megfelelően összezáródni. » Ha még eddig nem tettük meg, szokjunk le a dohányzásról. A kutatási eredmények szerint a dohányzás hatására a gyomorszáj elernyed. A passzív dohányzás majdnem ugyanilyen káros, ezért a füstös helyeket se látogassuk.
- Ha hajlamosak vagyunk a gyomorégésre, bizonyos ételek és italok fogyasztását érdemes korlátozni vagy még inkább teljesen elkerülni. Az alábbiakban káros hatásaik alapján csoportosítottuk őket.
Ellenjavallt élelmiszerek
- Elernyesztik a gyomrot és a nyelőcső alsó részét elválasztó izomgyűrűt: alkohol, borsmenta és fodormenta, paradicsom.
- Elernyesztik a záróizmot, és irritálhatják a gyulladásban lévő nyelőcsövet: kávé, tea és kóla.
- A bennük lévő anyagok fokozzák a gyomorsav-kiválasztást: tej (zsír-, fehérje- és kalcium- tartalma miatt) és csokoládé (zsír- és koffeintartalma miatt).
- Kitágítják a gyomrunkat (ugyanazt a hatást gyakorolva a záróizomra, mint a túlzásba vitt evés): szénsavas üdítők. Általában sokáig maradnak a gyomorban, így fokozzák a savtermelést: sültek és zsíros ételek.
- Meg szokták még említeni a citrusféléket és a belőlük készített gyümölcsleveket is, ám mivel ezek a gyomornedvhez viszonyítva csak enyhén savasnak számítanak, nem feltétlenül jelentenek problémát.
Hasznos
- Az időnként jelentkező gyomorégés nem súlyos probléma. A rendszeresen visszatérő gyomorégés viszont a nyelőcső nyálkahártyájának gyulladásához, vérzésekhez és fekélyek kialakulásához vezethet. Forduljunk orvoshoz, ha több héten keresztül hetente három-négy alkalommal tapasztalunk gyomorégést, ha zihálva lélegzőnk, állandóan berekedünk, csak nehezen tudunk nyelni, illetve rövid idő alatt sokat fogytunk. Ezek ugyanis rákos megbetegedés tünetei lehetnek, különösen a 40 év felettieknél.
- A gyomorégés tünetei néha összetéveszthetők a szívrohaméival. Ha étkezés után jelentkeznek, és víz vagy savlekötők hatására enyhülnek, valószínűleg gyomorégésről van szó. Ha viszont teltséget, szorítást vagy tompa nyomást, illetve fájdalmat érzünk a mellkasunk középpontjában; légszomjunk van, szédülünk, és kiver a hideg verejték, hívjunk mentőt.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.