FEJFÁJÁS ÉS MIGRÉN – LELKI HÁTTERE

Fejfájást kap az, aki fejtörést okoz magának, akinek a feszült gon­dolkodástól zúg a feje, aki túlzott intellektuális tevékenysége követ­keztében problémákat teremt, ahelyett hogy azokat megoldaná. Aki állandóan ugyanazokat a gondolatokat forgatja magában, ne csodál­kozzék, ha egyszer csak „túlforrósodik a vezeték!”.

• A fejfájást többnyire kínzó feszültségérzés kíséri. Feszült állapot­ban vagyunk hát, melyet értelmünk segítségével kívánunk „agyon­magyarázni”, megérteni vagy feldolgozni. Ugyanakkor felmerül a nyugtalanító érzés is, hogy valami nincs rendben, valamit meg kell oldanunk.
• A helyzet csakis a feszültség ellentéte, azaz a lazítás révén rendezhető. Nyomás csak addig áll fenn, míg ellennyomás is létezik. Amennyiben az ember elengedi magát, s egységével összhangban testileg és szellemileg egyaránt így reagál, a fej, mint kizárólagos döntéshozó, jelentősen megkönnyebbül. Amint felhagyunk azzal, hogy önmagunkat stresszhelyzetbe juttassuk, amint például függet­leníteni tudjuk magunkat egy rendkívüli izgalomtól azáltal, hogy belsőleg levezetjük, a stressz és a feszültség is elmúlik.
• A migrén sajátos oka – ahogy voltaképp a fejfájásé is – a túlzott becsvágyban és görcsös akaratban keresendő. Akiben nagyravágyá­sa, a tökéletességre, sikerre és elismerésre való törekvése állandó feszültséget kelt, az ezt hamarosan testileg is érzékelni fogja. A fej­fájás e szellemi megerőltetés egyenes következménye, ugyanakkor ürügyül szolgál a betegnek ahhoz, hogy a felelősség alól kivonja magát Bár a kimagasló teljesítmény és elismerés iránti vágy egyéni indíttatású – minthogy az illető ily módon próbál rokonszenvet ébreszteni maga iránt – a kudarctól, a sikertelenségtől, következés­képp a környezet (vélt) lekicsinylésétől való félelem mégis mintegy előre bele van programozva a beteg tudatába.
• Következésképp a fejfájás (migrén) időről időre olyan mértéket ölthet, hogy a betegtől „valójában semmiféle teljesítményt nem lehet elvárni”. A migrénes roham a beteg számára megkönnyíti a valóság előli menekülést, mentséget ad, hogy bizonyos feladatokat ne kelljen megoldania.
• A migrént kiváltó egyéb okok között szerepelnek a szexuális élet öntudatlan problémái, illetve nehézségei. A betegeknél leggyakrab­ban kétféle, egymással élesen ellentétes magatartás tapasztalható: egyfelől a szexualitás teljes elfojtása, másfelől a túlzott kompenzá­ció. A beteg nem hajlandó a megfelelő szinten szembenézni a szóban forgó nehézség­gel, mert fél, hogy ez a valóságban testileg is érinti. A probléma feldolgozását tehát az értelem szférájába helyezi, ahol a keletkező feszültség migrén vagy fejfájás formájában nyilvánul meg.

 

Összefoglalva: Fejfájás és migrén – „töröm” a fejem; gondolati feszült­ségek, tusakodás, túlfeszített szellemi tevékenység, mérték­telen becsvágy, görcsös akarat

 

• A fejfájás arra utal, hogy gondolatilag stresszhelyzetbe hozom magam. Túl sokat tépelődöm, „töröm” a fejem. Ez különösen akkor okoz fájdalmat, ha egyébként gazdag érzelemvilágom van, de még­sem az érzelmeimre hallgatok, hanem „a fejem szerint élek”.
• A fejfájás, de különösen a migrén, annak a jele, hogy többet akarok, mint amire képes vagyok. Nem felelek meg az önmagam­mal szemben támasztott követelményeknek, félek a kudarctól.

Amit tenni kell

• Fel kellene tenniük a kérdést: „Vajon túlzottan becsvágyó va­gyok, görcsösen törekszem az előbbre jutásra? Vagy makacs va­gyok, és fejjel megyek a falnak? Min »töröm« a fejem, és miért?”
• Gyakran előfordul, hogy amit az ember gondolatban helyesnek tart, illetve amit az életben megélni szeretne, ellentétben áll egymással, s a stresszhelyzetet épp e kettősség váltja ki. Következésképp in­kább a „belső irányításra” hallgatva kellene élnünk, nem csupán a gondolkodásunk szerint.
• Gondolkodása alapján az ember gyakran nemet mond a körülményekre, ahelyett hogy igent mondana az életre, úgy, ahogy itt és most létezik. Tudatosítaniuk kellene önma­gukban, hogy „Én most élek, mégpedig oly módon, amilyen most vagyok, belső valóságomnak megfelelően élek, nem az elképzelé­sem szerint, mely azt hajtogatja: Ezt nekem nem szabad megten­nem, mert így és így kell viselkednem.”
• Aki eszményképet hajszol, tulajdon valóságát tagadja meg. Fel kell hagynunk azzal, hogy mások elvárása szerint éljünk, hiszen így csupán környezetünk ideális elképzeléseit próbáljuk megélni. Az ember igenis képes megszabadítani magát az önnön lényét megbéklyózó elképzelések­től, és végre szabad lehet – önmaga számára szabad.