
Főként a nagylábujjon lévő vastag köröm hajlamos befelé nőni, bőrpírt és fájdalmat okozva, ráadásul a sérült terület könnyen elfertőződhet. Néhány ember lábkörme eleve úgy nő, hogy esetükben szinte elkerülhetetlenül kialakul ez a probléma..
Kiválthatja azonban az is, hogy szűk cipőt vagy zoknit viselünk, illetve nem megfelelően vágjuk le a lábkörmünket. Az olyan rendellenességek, mint a bütyök vagy a kalapácsujj szintén növelik a lábköröm benövésének valószínűségét.
Az alább ismertetett módszerekkel orvosolhatjuk a bajt:
Fürdő a lábnak
- Töltsünk meg félig egy lavórt forró vízzel, s oldjunk fel benne néhány evőkanál sót. Áztassuk a lábunkat a sós vizes fürdőben naponta 15 percig, így a benőtt láb köröm környékén felpuhul a bőr. A só fertőtlenít, és csillapítja a duzzanatot.
Segít a géz
- Lábáztatás után mossuk le a sót szappanos meleg vízzel, öblítsük le folyó vízzel, és hagyjuk megszáradni.
- Mártsunk egy tiszta fogpiszkálót gyógyszertári alkoholba, majd a segítségével óvatosan nyomjunk egy kis darab steril gézt a lábköröm éle és az érzékeny bőrfelület közé. A köröm így nem tud belevágni a bőrünkbe, illetve a hús felett fog továbbnőni, amelybe korábban beágyazódott.
- Tegyünk rá egy kis fertőtlenítőszert, és ismételjük meg a műveletet mindennap egy tiszta gézdarabbal.
A láb higiéniája
- Mindennap vegyünk tiszta zoknit. A kórokozókat ugyan nem lehet teljesen távol tartani, egy kis odafigyeléssel mégis csökkenthetjük a fertőzés veszélyét.
- Fürdéskor vagy zuhanyzáskor alaposan súroljuk le a lábfejünket szappanos mosdókesztyűvel. Töröljük szárazra, majd kenjünk fertőtlenítőkrémet a lábujjunkra.
Szabadon mozgó lábujjak
- Otthon, illetve meleg időben viseljünk nyitott orrú lábbelit. A szoros cipő csak súlyosbítja a problémát, mivel még mélyebbre nyomja a körmöt a sérült bőrbe. A hegyes orrú lábbeli a benőtt köröm egyik legnagyobb ellensége.
A megelőzés ereje
- Körömvágás előtt néhány percig áztassuk a lábfejünket meleg vízben. A felpuhult körmöt egyenesre vágjuk, ne kerekítsük le a széleket, csupán finoman reszeljük le a sarkokat, hogy ne maradjanak élesek. Az összes lábkörmünket így ápoljuk, de fordítsunk különös figyelmet a nagylábujjunkra, amely a legproblémásabb.
- Ne tépkedjük, hanem ollóval vágjuk le a beszakadt lábkörmöt. Ha egy darabot leszakítunk, a köröm megmaradó szegélye belenőhet a lábujjba.
- Mindig a nap végén vásároljunk cipőt. A lábfejünk általában megdagad az egész napos talpalástól, ezért délután egy kicsivel nagyobb.
- Ügyeljünk rá, hogyan kötjük be a cipőnket. A lábfejünk ne csúszkáljon a cipőben, hogy a lábujjaink ne nyomódjanak állandóan a cipő orrának. A legjobb, ha a cipőfűző a lábközép felső részén a legszorosabb (de még nem kényelmetlen).
- Bármilyen hihetetlenül hangzik, a szűk zokni vagy harisnya is hozzájárulhat a köröm benövéséhez, hiába bő és kényelmes a cipő. Válasszunk olyan zoknit vagy harisnyát, amely nem szorítja össze a lábujjakat.
Hasznos
- Fertőzésre utal, ezért ne próbálkozzunk otthoni kezeléssel, ha a lábujjunkból genny szivárog. Akkor is szükség van orvosi ellátásra, ha a körömágyat ért sérülés következtében a köröm görbén nő. A pirosság, és különösen a lábfejen felfelé terjedő csíkok súlyos fertőzésre utalnak akkor is, ha az állapot nem jár lázzal. Ha cukorbetegségben szenvedünk, a benőtt lábkörömmel forduljunk orvoshoz vagy pedikűröshöz: a lábfej többi rendellenességéhez hasonlóan ez is komoly szövődményekhez vezethet.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.