ASZTMA – LELKI OKAI

A görög eredetű asztma szó „szűkmellűséget” jelent. Ennél a beteg­ségnél a tüdő hörgőinek és kishörgőinek szűkületéről van szó, ami a sima izomzat görcsös összehúzódása következtében a légutak gyulladásos ingerlékenységét, valamint a hörgőket borító nyálka­hártya megduzzadását és fokozott nyákelválasztását idézi elő..

• Az asztma a kapcsolatfelvétel elleni védekezés megnyilvánulása. Első lélegzetvételünkkor mintegy kapcsolatot létesítünk ezzel a világgal, s utolsó lélegzetünkkel az életet leheljük ki. Az élet szün­telen adás és elfogadás. Létünk természetében rejlik a kettősség: belégzés és kilégzés, elalvás és felébredés, élet és halál. Az egyik maga után vonja a másikat. Az élet létre hívja a halált, a halál viszont új életet teremt.
• A levegővel kapcsolatos probléma mindig arra utal, hogy a beteg gondolkodásában is hiba rejlik, nehézkes és lebecsül másokat. Az asztmás beteg szereti a tisztaságot, világosságot, elkerüli viszont a sötétet és tisztátalant.
• Az asztma belsőleg jelentkező kiütésként is értelmezhető. Ha ugyanis az ekcéma elfojtódik, gyakran allergiás asztma formájában jelentkezik. Az asztma kezelése ilyenkor gyakran és hamarosan ekcéma megjelenéséhez vezet, hiszen a bőr és a tüdő az ember két legnagyobb kiterjedésű kontaktusteremtő szerve.
• Maga az asztma, azaz „szűkmellűség” szó arról is árulkodik, hogy ahol szűkület lép fel, ott mindig félelem is jelentkezik.

 

A félelemtől elszorul a torkunk, s ha valamitől megszabadultunk, föllélegzünk. Meg kellene hát kérdeznie önmagától

• Mi fojtja el a lélegzetemet? Mitől félek

• Milyen téren szeretnék kapni anélkül, hogy adnék?

• Miféle, esetleg öntudatlan, agresszióim vannak, és milyen lehetőségeim adódnak azok megfelelő levezetésére?

• Mit nem akarok befogadni, valójában mivel fordulok szembe?

• Mivel nem kívánok kapcsolatba lépni, miféle érintkezést ke­rülök és miért?

 

Alaposabb vizsgálódáskor az asztmás betegek esetében különféle problémaköröket állapíthatunk meg, melyek világosan körülhatá­rolhatok, ugyanakkor szoros összefüggésben állnak egymással

• Az adás és elfogadás, valamint a bezárulni akarás problémája: valódi kapcsolat és őszinte vonzalom iránti mély vágyakozásról van
• szó, melyet többnyire az anya túlzottan féltő aggodalmaskodása váltott ki. Az anyai szeretet korlátozó szerepet játszott, gátolta a személyiség egyéni kibontakozását.
• Elfojtott hatalomvágy, amely szöges ellentétben áll tulajdon tehetetlenségünkkel: a beteg a tehetetlenség érzését, a történések passzív eltűrésének zavarát éli meg. Következésképp az asztmás rohamok többnyire olyan helyzetekben lépnek fel, ahol magát az eseményt utasítja el a beteg.
• Elfojtott agresszió, egyben képtelenség arra – vagy félelem attól -, hogy ezen indulatokat levezessük és ismét fellélegezhessünk: az agressziót afölötti felháborodásunk váltja ki, hogy ilyesmit kell átélnünk, ilyennek kell mutatkoznunk.
• Védekezés az alantasnak vélt életterületekkel szemben. Ide tartozhat a szexualitás, állati ösztönök, por és hasonlók.
• Idős korban fontos szerephez jutnak a pszichikai okok, külö­nösen az életkorral járó alkalmazkodási nehézségek. A harag, félelem, belső feszültségek, akadékoskodás és visszautasítás

 

Az asztmás betegnek meg kell tanulnia elfogadni önnön tökélet­lenségét, tehetetlenségét, s nem szabad hadakoznia ellene.

Foglaljuk össze: Asztma– elnyomott dominanciaigény, elfojtott agresszió, kielégítetlen szabadságvágy

 

Az asztma jelzi

• hogy valami, valaki túl közel jött hozzám, ezért korlátozva, szorongatva érzem magam, képtelen vagyok zavartalanul kibonta­kozni. Csillapítatlan igény  él bennem a szabadság iránt, szeretném magamat kifejezni és teljesen érvényre juttatni.
• hogy az az érzésem, nem szabad elengednem magam, talán már képtelen is vagyok rá. Különösen korlátoznom kell magam a személyiségem terén. Egyidejűleg erős vágy él bennem az iránt, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz.
• hogy saját elképzeléseim, környezetem elvárásai és erkölcsi normái akadályoznak, korlátoznak. Az életen kívül élek, mert ön-magamon kívül létezem.

Amit tenni kell

• Lássa be: „Nem csupán lehetőségem, de egyben kötelességem is, hogy olyan legyek, amilyen vagyok.” Fontos, hogy a beteg megta­nulja kifejezni magát, kinyilvánítani érzelmeit, nyitottá váljék, hogy adhasson és kaphasson. A ki- és belégzés egyformán fontos! Nincs az életben oly dolog, mely valóban árthatna nekünk, túl közel jöhetne hozzánk. Csak ha képesek vagyunk elfogadni az életet úgy, ahogy van, adatik meg a lehetőség, hogy teljességben éljünk.
• Épp ily lényeges megszabadulnunk mindattól, ami valójában nem hozzánk tartozik. Az embernek meg kell tanulni önmagát olyannak elfogadni, amilyen, s valódi lényét létezni engedni. Ez magában foglalja mindannak a felszínre juttatását, ami a lélek legmélyén rejtve van, amit az ember legszívesebben nem bolygatna, senkinek se mutatna meg.
• Az asztma arra szólítja fel a beteget, hogy elinduljon a befelé vezető úton, mivel csak így lesz képes önmagában nyugalmat találni, biztonságra lelni. Nem jelentkezik többé benne igény arra, hogy a másik embernek csak úgy „odahörögjön” valamit. Fel kell ismernünk: „Nem lehet csak adni vagy csak kapni, belégzés nélkül nem létezik kilégzés. A kettő együtt alkotja az egészet, máskülön­ben valami mindig hiányozni fog nekem.”
• Amennyiben az ember – önmagának is – szeretetet ad, szeretni is fogják. Az asztmás betegre különösen érvényes a közmondás: „Ki mint vet, úgy arat.” Nem létezik se tisztátalan, se alacsonyrendű dolog, még tulajdon énünkben sem, mivel minden az egész részét alkotja.
• Árnyoldalak csupán addig vannak, amíg létezni engedjük őket, amíg folytonos öntudatosodásunk át nem világítja őket. Ha félelme­inket őszintén, kertelés nélkül bevalljuk magunknak, nem kerüljük majd többé a félelemkeltő helyzeteket, hanem megfelelően integ­ráljuk életünkbe. Annak felismerésével, hogy a személyiség fejlő­désében a kellemetlen élményeknek is fontos szerep jut, fokonként eloszlik a félelem. Kérdezze meg önmagától: „Hol utasítom el önmagam? Milyen nem szeretnék többé lenni? Mitől tartok, hogy mit fedezhetnek fel rajtam az emberek? Kivel vagy mivel nem kívánok érintkezésbe lépni, és miért?”
• Egy tünet mindig/elhívás, hogy kellő figyelmet szenteljünk létünk összes vonatkozásának, engedjük magunkat olyannak lenni, amilyenek vagyunk.