ÁGYBAVIZELÉS – LELKI OKAI

Az ágybavizelés voltaképp öntudatlan „feszültség-levezetés”. Akkor jelentkezik, midőn az értelem „álomba merült”, azaz a gyer­mek elveszítette az éber öntudat kontrollját, és az „alvó öntudatba” az alvás során öntudatlan érzelmek és képzetek nyomulnak be. Mindez ráadásul oly módon történik, hogy másnap reggel a környe­zet is észleli a történteket, vagyis tudomást szerez a belső tiltako­zásról.

• Az ágybavizelés öntudatlan tiltakozás a környezet igazság­talan bánásmódja, a körülmények rendezetlensége ellen. A problé­ma valódi oka gyakran a szülőkben keresendő, nem a „vétkes” gyermekben. A szülőknek több megértéssel kellene figyelemmel kísérniük, hogyan viszonyul gyermekük a környezetéhez, hogyan csapódnak le benne a mindennapi élet történései.
• Gyakran előfordul, hogy az ágybavizelést a szülőknek gyermekükkel szembeni túlzott elvárása, például hamis becsvágya váltja ki. De a házasfelek veszekedése vagy a szülők eltérő neveltetéséből fakadó súrlódások szintén előidézhetik a „feszültségkiegyenlítő­dés” e módját.

 

Foglaljuk össze: Ágybavizelés- a húgyhólyag sírása, helytelen bánásmód körülmények elleni tiltakozás, túlzott követelmények, belső feszültség

 

• A gyermeknek (vagy felnőttnek) az az érzése, hogy túl sokat kívánnak tőle. Ő mindössze ennyit tud. Napközben a környezet erős ellenhatásai miatt képtelen szabadjára engedni a benne felgyülemlő feszültséget, nem tudja a dolgokat úgy irányítani, ahogy valójában szeretné. Érzi, hogy nem szabad olyannak lennie, amilyen valójá­ban. Magatartásformákba kényszerítik, melyek nem illenek hozzá. Meggátolják abban, hogy gyermek módjára viselkedhessen. Semmi se történik úgy, ahogy ő szeretné.
• Amint a gyermekben a józan ész kontrollja alábbhagy, a feszültség is fölenged. Kisbaba módjára hagyja, hadd menjen minden a maga út­ján, azaz feladja az irányítást. Az ágybavizeléssel a gyermek a követ­kezőket közli: „Olyan kicsi vagyok még, hogy éjszaka bepisilek. Valahányszor ez bekövetkezik, a szüleimnek végre tényleg törődnie és foglalkoznia kell velem. Úgy érzem, mellőznek és elhanyagolnak.”

 

Amit tenni kell

• Fel kellene hagynunk azzal, hogy szüntelenül ráerőltessük má­sokra elképzeléseinket. Nem lenne szabad gyermekünktől olyasmit megkövetelni, amit egykor mi magunk szívesen megtettünk volna, de nem lehetett. Inkább segítenünk kell neki abban, hogy önmagává váljék. Gyermeke révén senki se teheti jóvá azt, amit egykor önma­ga elszalasztott.
• Ám a szülők csak akkor képesek segíteni gyermeküknek a prob­lémája megoldásában, ha saját problémáikat már megoldották, következésképp mindketten megszabadultak a természetellenes fe­szültségtől. Fel kell tehát adniuk igényüket az abszolút tökéletes teljesítményre, nem szabad az elérhetetlent hajszolniuk. A nevelés lényege ugyanis éppen abban áll, hogy a másikban segítjük kifej­lődni mindazt, ami lehetőségként benne rejlik, ahelyett, hogy saját elképzeléseinket vetítenénk belé. Szeretettel és megértéssel képesek leszünk megszabadítani gyermekünket a belső feszültségtől, így nem lesz többé szüksége arra, hogy a „húgyhólyagon keresztül sírjon.”