VISSZÉRTÁGULAT – LELKI OKAI

2018-02-28 admin 0

A visszerek kialakulása görcsös belső magatartásra, egy adott állás­pont megmerevedésére, valamint a rugalmasság és feszítőerő csökkenésére vezethető vissza. Hiányzik a belső nyugalom, mert az illető […]

VÉRKERINGÉSI ZAVAROK – LELKI OKAI

2018-02-27 admin 0

A vérkeringés az emberben végbemenő szüntelen körforgást, az energiafelvételt és -elosztást, a vérnek (tulajdonképpeni lényünk­nek) saját létünk minden területére való szétáramlását jelképezi. Ha cselekvésre készülünk, […]

TROMBÓZIS – LELKI OKAI

2018-02-27 admin 0

Trombózisnak nevezzük a véralvadék következtében fellépő vénás pangást. A vér a lélek ősi szimbóluma. Rendes körülmények között a vér, azaz a lelki energia, állandó áramlásban, […]

SZÍVINFARKTUS – LELKI OKAI

2018-02-26 admin 0

A szív az életünk motorja, következésképp mindazzal, ami mozgás­ba hoz minket, szoros összefüggésben áll. Függ tehát az elegendő testmozgástól, de egyben érzelmi központunk is, hiszen […]

KÖSZVÉNY

2018-02-24 admin 0

A köszvényes roham – és a vele járó szenvedés – hirtelen támad. Az egyik percben még boldogan teszünk-veszünk, a másikban pedig már kínzó fájdalom gyötör […]

KÖSZVÉNY – LELKI OKAI

2018-02-24 admin 0

A köszvény többnyire hajlam alapján kialakult anyagcserezavar (elsődleges köszvény), melyet a purinban gazdag táplálkozás idéz elő. Purinra a szervezetnek szüksége van, ám ha a vér […]

FELFÚVÓDÁS – LELKI OKAI

2018-02-22 admin 0

Aki túlságosan sokféle ételt vesz magához, melyek nehezen tűrik egymást, vagy egyszerűen „nehezen emészthetőt” fogyaszt, felfúvó­dik. Lelki szinten e jelenség arról árulkodik, hogy az ember […]

BÉNULÁS – LELKI OKAI

2018-02-21 admin 0

A bénulás mélyen gyökerező félelemre utal, mely gyakran feloldat­lan sokkhatás nyomán keletkezik. Itt a felelősségtől, nemritkán az önmagunk iránti felelősségtől való félelemről lehet szó. E […]

VÍZHÓLYAG

2018-02-15 admin 0

Mi a jobb módszer: ha felszúrjuk vagy ha békén hagyjuk a hólyagokat? Soha ne bántsuk a kisméretű, illetve az olyan hólyagokat, amelyek valószínűleg nem fakad­nak […]