
A nyugtalan láb szindróma elnevezés tökéletesen érzékelteti a jelenség lényegét: amikor lefekszünk aludni vagy pihenni, idegesítő mozgáskényszert észlelünk a lábunkban. Általában csak akkor múlik el, ha sétálunk egyet.
Idősebbek, állapotos nők, valamint cukorbetegek és derékproblémákkal küzdő emberek hajlamosabbak erre a rendellenességre. A kór okát ugyan nem ismerjük, de a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok mindegyikére jellemző az alacsony magnéziumszint. A tüneteket a cukor-, a koffein-, illetve az alkoholfogyasztással, valamint egyes vényköteles gyógyszerek szedésével is összefüggésbe hozzák.
Nézzünk néhány gyógyírt rá
Kiegészítők és táplálkozás
- A kalcium, a magnézium és a kálium hiánya hozzájárulhat 3. láb kényszeres éjszakai mozgásához. Az első kettőt mindig 2:1 arányban kell alkalmazni; a természetgyógyászok szerint érdemes eleinte kisebb mennyiséget bevenni, majd fokozatosan emelni a dózist. A káliumot csak orvosi előírásra szedjük, mert túladagolása életveszélyes lehet. Megfelelő étrenddel azonban növelhetjük az ásványi anyag szintjét: fogyasszunk több búzakorpát, zabpelyhet, diót, mogyorót, mandulát, gesztenyét, mákot, napraforgót, tökmagot, szárazbabot, lencsét, sárgaborsót, szóját, paradicsomot, parajt, brokkolit, bimbóskelt, fokhagymát, banánt, kivit, citromot, narancsot, olajos húsú halakat, valamint csirkehúst.
- Igyunk magnéziumban gazdag ásványvizet (az optimális magnéziumtartalom 100 mg/liter).
- A B-vitamin-családba tartozó folsav elősegíti a szervezetet oxigénnel ellátó vörösvérsejtek képződését. Ez nagyon lényeges, mert a nyugtalan láb szindrómát a vér oxigénszintjének csökkenésével is összefüggésbe hozzák. A folsav étrendi forrásai közé tartoznak a sötétzöld levélzöldségek, a narancslé, a teljes kiőrlésű gabonák és a hüvelyesek. Számos multivitamin-készítmény is tartalmaz folsavat.
- Fogyasszunk vasban gazdag élelmiszereket, például sötétzöld levélzöldségeket, májat, búzacsírát, szárazbabot, valamint sovány marhahúst. A vas az egyik alkotóeleme a mioglobin molekulának, az oxigént az izmokban tároló fehérjének, amelynek hiánya kihat az oxigén elraktározására, és izom-rendellenességeket okozhat.
Nyújtás és masszázs
- Amikor késztetést érzünk, hogy mozgassuk a lábunkat, kezdjük el dörzsölgetni, vagy nyújtsuk ki, és feszítsük le a lábujjakat. Az akaratlagos mozdulatok révén az agyba jutó ingerek újabb idegi pályák kialakításával felülírhatják a szindrómát kiváltó jeleket. Hagyjuk azonban abba a nyújtást, ha az izom begörcsöl (s ez magnéziumhiányra utal).
- Az erőteljes masszázs mélyebben stimulálja az izmokat. Üljünk az ágy szélére, és alaposan gyúrjuk át a vádlinkat. Ha semmi nem segít, keljünk fel, és sétáljunk a ház körül vagy a hálószobában. Lépjünk nagyokat, és a feszítőizmaink nyújtása érdekében hajlítsuk be jól a térdünket.
Lefekvés előtt
- Mielőtt ágyba, bújnánk, vegyünk forró fürdőt.
- A hidegkezelés éppúgy beválhat: esténként dörzsöljük a lábunkat jégtömlővel.
- Alkalmazzuk felváltva a meleget és a hideget. Áztassuk a lábunkat kellemesen meleg vízben 2 percig, azután 1 percre tegyük rá a jeget. Ismételjük többször.
Izomlazítás
- Lefekvés után végezzünk progresszív izomlazítást. Lélegezzünk mélyeket néhány percig, majd feszítsük meg a lábfej izmait. Tartsuk így néhány másodpercig, azután lazítsuk el. Ezután folytassuk a vádunkkal, majd a combizommal, és így tovább — haladjunk felfelé egészen a nyak- és az arcizmokig.
Homeopátia
- A 9 CH hígítású Causticumból (mész és kálium-biszulfát) naponta kétszer 5 golyócskát kell bevenni.
A megelőzés ereje
- Este kerüljük az alkohol- és koffeintartalmú italokat.
- Kimutatták, hogy a nikotinfüggő személyek hajlamosabbak a nyugtalan láb szindrómára: szokjunk le a dohányzásról.
- A megfázás és az arcüreggyulladás elleni gyógyszerek súlyosbíthatják a nyugtalan láb szindróma tüneteit. Ha e két betegség valamelyikében szenvedünk, kérjünk tanácsot orvosunktól a kezeléssel kapcsolatban.
Hasznos
- Ha a szindróma súlyos alvászavart okoz, vagy akadályoz bennünket a mindennapi életvitelünkben, az otthoni kezelés pedig nem segít, beszéljünk orvosunkkal, aki görcs elleni gyógyszert írhat fel. A lábremegés súlyosabb probléma, például cukorbetegség, vesebetegség vagy Parkinson-kór jele is lehet, ezért mindenképpen forduljunk orvoshoz, ha első alkalommal észleljük a tünetet.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.