VISSZÉRTÁGULAT - LELKI OKAI

A visszerek kialakulása görcsös belső magatartásra, egy adott állás­pont megmerevedésére, valamint a rugalmasság és feszítőerő csökkenésére vezethető vissza. Hiányzik a belső nyugalom, mert az illető nem hajlandó vállalni az élet valamely feladatát, elutasít egy adott helyzetet, így a vénabillentyűk elernyedése, vénás pangás áll elő.

 

 

 

A visszérbetegre netán nyomasztólag hat egy kelletlenül vég­zett tevékenység, vagy csalódott az életben, ami belső megterheléshez, negatív érzelmekhez vezetett. A visszerek e torzult magatartást kívánják az illetőben tudatosítani


Összefoglalva: Visszértágulat - bizonyos álláspont megmerevedése; ru­galmasság és feszítőképesség csökkenése; egy adott állapot belső elutasítása


Amit tenni kell


Először is nem szabad továbbra is belsőleg elutasítani a szóban forgó szituációt, hanem el kell fogadni és körültekintően kell kezel­ni. Mindez azt is jelenti, hogy az ember vállalja önnön reakcióit, elengedi magát és nyugodtan keresi, valósítja meg a megoldást. Többnyire csupán a dolgokkal szembeni belső viszonyulásunkon kell változtatni, s máris minden másképp fest. Amennyiben az ember belsőleg megváltozik, testileg is újból alkalmazkodóképes lesz. A feszítőerő és rugalmasság növekedésével a visszerek foko­zatosan eltűnnek

 

Linkek

KatalgusHun-Web LinkekLinkajnlLinkBank LinkkatalgusEgszsg, betegsg linkekBelfldi s klfldi szlls s apartmanLinkgyr linkkatalgus Hungarian Web Linkgyjtemny Linkel linkgyjtemnylink adatbzisrdekes Weblap SzavazsInternet.wyw.hu Linkraktr Webkatalgus - LinktrMobiltelefon linkgyjtemnyInternet.wyw.huKatalgusKategorizlt linkek a kezdlapon!Hun-Web Linkek