RÁK KIALAKULÁSÁNAK - LELKI HÁTTERE

Vannak sajátosan rákkeltő tényezők, melyek valamilyen hibás lelki magatartásban gyökereznek. Az ilyen egyének hajlamosak az önsajnálatra, előszeretettel hánytorgatják fel múltbeli sérelmeiket. Képtelenek arra, hogy elengedjék magukat vagy emberi kapcsolatokat létesítsenek és tartsanak fenn. Állandó önértékelési zavarral küszködnek, az az érzésük, hogy társaik nem fogadják el, kirekesztik őket. Ezen érzések kialakulása gyakran a gyermekkorba nyúlik vissza.

 

 

 

Minden egyes szövettanilag pozitív esetben kimutathatók voltak az alábbi törvényszerűségek:


1. kritérium

A rákos megbetegedést feldolgozatlan személyes tragédia idézi elő, mely az egyén belső elszigetelődését vonja maga után. Kelet­kezése annál könnyebb, minél rosszabb az illető általános egészségi állapota.

Voltaképpen tehát három ok közrejátszásáról van szó:

a)   személyes tragédia

b)  csökkent ellenállóképesség

c)   belső elszigeteltség

Amennyiben ezek együttese túllépi az egyéni határértéket, rák keletkezik.

 


2. kritérium

A személyes tragédia jellege megszabja a rák lokalizációját is.

a) emlőrák (szinte kizárólag nőknél): A partnerkapcsolat szellemi-lelki téren zavart mutat. Az érintett fél tehet a házastárs, barát, gyermekek, munkahelyi főnök vagy tanár.

b) hörgőrák (szinte kizárólag férfiaknál): Okai megegyeznek az emlőráknál leírtakkal.

c) méhnyakrák: Tág értelemben vett szexuális konfliktusok.

d) tüdőrák (gócos): Halálfélelem férfiaknál és nőknél egyaránt

e) gyomor-bélrendszer rákja: Az illető képtelen valamit megemészteni, amivel szüntelenül szembesülnie kell.


Ebben az összefüggésben érdekes megemlíteni, hogy nem is olyan régen a méhnyakrák a nők körében a legelterjedtebb rákos megbetegedésnek számított. A széles körű felvilágosítási hullámnak, és a fogamzásgátló tablettáknak köszönhetően a szexualitásról vallott görcsös nézetek oldódtak, normalizálódtak, így a rák e meg­jelenési formája manapság viszonylag ritkán fordul elő.

 


3. kritérium

A rák lefolyása szoros összefüggést mutat a betegséget kiváltó konfliktusanyag megemésztésével, illetve feldolgozásával. Ez a betegség intenzitására, fokozódására, megtorpanására éppúgy vo­natkozik, mint időbeli lefutására vagy teljes megszűnésére.

Mind­ezekből az alábbi feltételezések adódnak:

1.       A rák a szervezet immunrendszerének gátlása következtében alakul ki, melyet szellemi-lelki működészavar idéz elő.

2.   E működészavar fennállásának ideje alatt, s a zavar mértéké­vel egyenes arányban, kifejlődik a rák.

3.   Ha a kiváltó konfliktus rendeződik, a rák inaktívvá válik.

 


A rák különböző típusainak kifejlődési ideje:

a)  emlőrák: 2-3 hónap

b)  hörgőrák: mintegy 18 hónap

c)  méhnyakrák: 12 hónap

d) tüdőrák: 7 hónap

e)  petefészek rákja: 5-8 hónap

f)   méhrák: 5-7 hónap

 


  • Az említett időtartamokat követően lehet a rákot a legkorábban felismerni. A korai diagnosztizálás persze jó néhány külső tényező­től is függ, például a daganat elhelyezkedésétől, egyéni érzékeny­ségtől és hasonlóktól.

  • A rák szempontjából veszélyeztetett egyének közé elsősorban azok sorolhatók, akik elfojtják érzelmeiket. Ha személyes tragédia sújtja őket, képtelenek megbirkózni reakcióikkal, ehelyett áldozatul esnek nekik.

  • A rák az egyén lelkivilágában levő negatív érzelmek elburjánzásának szükségszerű következménye. A test csupán visszatükrözi a lelki törté­néseket. Ha tehát a testben valami idegen mutatkozik, ez arra utal, hogy a lélekbe is idegen dolog hatolt be, amit el kell távolítani.

  • Mindamellett a rák nem csupán fizikálisán mutatkozik meg; hatással van a beteg gondolkodásmódjára, partnerkapcsolataira és foglalkozására is. Teljesen értelmetlen tehát, ha csupán a testet kívánjuk meggyógyítani. A lelki áttételek ugyanis előbb-utóbb is­mét testi szintre terjednek át.

  • Lehet-e itt egyáltalán szerepe bármifajta megelőzésnek? Amikor a rákos daganatot felfedezik, azaz midőn már ki tapintható, mintegy 80%-ban már kifejlődött, kialakulásának utolsó stádiumához érke­zett, s részben már áttételekkel is rendelkezik. A szervezet védeke­ző rendszere már régen felmondta a szolgálatot.

 

 

Amit tenni kell

  • Mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, és fel kell dol­goznunk a betegséget kiváltó problémát. Ez történhet beszédterápia, reinkarnációs terápia, pszichoterápia segítségével, vagy az életfilo­zófia gyökeres megváltoztatása révén. A rák lokalizációja és a tünetek nyelve pontos felvilágosítást nyújt arra vonatkozólag, hol keresendő a betegséget kiváltó problé­ma.

  • Amennyiben a kiváltó konfliktust sikerült feldolgozni, viszony­lag csekély a jelentősége annak, mi történik a rákos daganattal. Nem szükséges többé foglalkozni vele, mert a konfliktusmegoldás jelle­gének megfelelően felszívódik vagy teljesen betokosodik.

  • Egyidejűleg arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szerve­zet védekező készségét ismét megerősítsük, hiszen a legjobb orvos a bennünk rejlő egészséges életerő.

  • Életvitelünket is meg kell változtatnunk, hogy a jövőben ne jelentkezzenek többé megoldatlan konfliktusok. Táplálkozásunkat körültekintően kell megterveznünk, kerülvén a káros élvezeti cikkek fogyasztását. Itt elsősorban a nikotinra, alkoholra, túlzott kávéélvezetre gondolunk. Lehetőleg kerülni kell a húsfogyasztást, éppúgy a nem természetes alapanyagokból készült ételeket is.

  • Minthogy a környezeti ártalmaktól amúgy sem tudjuk magunkat teljesen megvédeni, legalább testünk védekező rendszerének és mé­regtelenítő funkciójának működését segítsük elő. Ebben a vonatko­zásban rendkívül hatékony a sörélesztő. Támogatja és védi a májat, testünk fő méregtelenítő szervét. Ráadásul előnyösen hat a bélfló­rára is.

  • A kóros gócokat és kisebb szervi panaszokat - mint például a man­dulák vagy az arc melléküregeinek krónikus gyulladása, rossz fogak vagy problémás hegesedések - diagnosztizálni és kezeltetni kell.

 

 

Amit megelőzésképpen tenni kell

  • A megelőzésben talán az a legfontosabb, hogy alapos gondot fordítsunk a mentálhigiénére. Az esti visszatekintés alkalmával maradéktalanul fel kell dolgoznunk a nap történéseit, nehogy meg­oldatlan konfliktusok maradjanak vissza.

  • Számos rákkeltő tényező akad, elsődleges okként azonban belső világunk rendezetlensége és mérgezettsége szolgál.

  • Másodlagos okként említendő a ráktól való félelem, amit a „rák különféle okairól" szóló úgynevezett „felvilágosítási kampányok" szabály­szerűen elültetnek és táplálnak az emberekben.

 


Hatékonynak bizonyulhat ebben a vonatkozásban a következő kép­zeletbeli gyakorlat:


  • Szemléletes módon képzelje el, hogy az életerős fehérvérsejtek megtámadják és elpusztítják a gyönge ráksejteket. Eb­ben az esetben a tudatot pozitív gondolatok töltik be. Fejlessze ki ma­gában a bizonyosságérzetet, hogy teste elég erős a rák legyőzéséhez, továbbá a kiváltó tényező ismert és megszüntethető, miáltal a rák is eltűnik. A belső gyógyulási folyamat gyorsan és akadálytalanul halad előre, ha a páciens valóban hisz testének e képességében.

  • Mindennél fontosabb azonban a religio, vagyis a teremtett világot vezérlő princípiumhoz való visszatalálás. Arról van szó, hogy fel­ismerjük az élet értelmét és túllépjünk a születés és halál illúzióján. Aki saját magát örökkön élő lélekként fogja fel, és az élettel össz­hangban készen áll feladata betöltésére, az, egyéni meggyőződésem szerint, nem kaphat rákot.

 

Összefoglalva: Rák - rendezetlen egyéni élethelyzet, csökkent védekező­képesség, belső elszigeteltség, negatív érzelmek elburjánzása

 

Linkek

KatalgusHun-Web LinkekLinkajnlLinkBank LinkkatalgusEgszsg, betegsg linkekBelfldi s klfldi szlls s apartmanLinkgyr linkkatalgus Hungarian Web Linkgyjtemny Linkel linkgyjtemnylink adatbzisrdekes Weblap SzavazsInternet.wyw.hu Linkraktr Webkatalgus - LinktrMobiltelefon linkgyjtemnyInternet.wyw.huKatalgusKategorizlt linkek a kezdlapon!Hun-Web Linkek