BALESETEK - LELKI OKAI

Megeshet, hogy „elveszítjük az egyensúlyunkat" vagy „kicsúszik lábunk alól a talaj", „elveszítjük az uralmunkat valami fölött", aminek következtében „kizökkenünk a kerékvágásból". Máskor meg nem tudjuk „tovább fékezni magunkat". A közlekedéshez hasonlóan az életben is „kisodródhatunk az útról", „árokba csúsz­hatunk", „irányt téveszthetünk", „kiröpülhetünk egy kanyarban" vagy éppen „koccanhatunk valakivel".

 

 

 

 

  • Ha balesetet okoztam, mert képtelen voltam időben fékezni, ez arra utal, hogy életem bizonyos területein (szituációban, fejlődés­ben) oly vészesen begyorsultam, hogy önmagamat veszélyeztetem. Talán életemben is túl gyakran fogok neki kockázatos előzési manővereknek, vagy „elnézek valamit", s ezért valaki másnak kell helyettem „kihúznia a dolgot a kátyúból".


  • Mindebből, ha figyelmesen megvizsgáljuk, kitűnik, hogy az egyén életútjával nincs valami rendben. Meglehet, az illető már a foglalkozásában nem leli örömét, ám továbbra is kitart mellette, hiszen az állás jól jövedelmez. Más esetekben a partnerkapcsolatot nem bontják fel, merő kényelemszeretetből vagy gyávaságból, noha az már rég kiégett. Bár a változtatás iránti vágy már egy ideje munkál bennünk, eddig nem volt elegendő bátorságunk a döntő lépés megtételére. Egy szép napon azonban, látszólag véletlenül, bekövetkezik egy külső esemény, ami az embert „letéríti az útjáról".


  • E „külső esemény" nem más, mint a tulajdonképpeni problema­tika világos leképezése. Hiszen a rezonancia törvényének megfele­lően mindenki csupán olyan hatással szembesülhet, melyet önmaga idézett elő vagy tett „szükségessé". Mindazonáltal mindig akad olyan tényező, ami a jelek szerint „kívülről" érte az embert. Éppen ezért nagyon sokan a baleset okát e külső tényezőben jelölik meg. Mintha azt állíthatnánk, hogy a festményt a festővászon, az ecset és a művészfesték hozza létre! Hasonlóképp az ittas vezető, aki halálra gázol valakit, se tekinthető a baleset kizárólagos elkövetőjének. Ha szenvedünk, akkor annak oka éppen mi magunk vagyunk, jelenlegi életmódunk, melynek következményeivel az élet szembesít. Az ember mindig egy személyben tettes és áldozat is, csakhogy több­nyire hiányzik annak a „belátása", hogy e kettő egységet alkot.


  • Hogy baleset lefolyását ily módon „átlátjuk", világos célzásokat fedezhetünk fel a valódi okra, a háttérben húzódó problémára vo­natkozóan. Nyilvánvalóvá válik számunkra az élet feladata, „ado­mánya", és megadatik az esély, hogy felismerjük a látszat mögött rejlő valóságot, újabb felismerésekkel gazdagodjunk, melyek hoz­zásegítenek, hogy egyre inkább önmagunkká váljunk

 


Összefoglalva: Balesetek- „ kicsúszott a lábam alól a talaj", „ elvesztettem az egyensúlyom", „kizökkentem a kerékvágásból"; nem vagyok összhangban magammal

 

Linkek

KatalgusHun-Web LinkekLinkajnlLinkBank LinkkatalgusEgszsg, betegsg linkekBelfldi s klfldi szlls s apartmanLinkgyr linkkatalgus Hungarian Web Linkgyjtemny Linkel linkgyjtemnylink adatbzisrdekes Weblap SzavazsInternet.wyw.hu Linkraktr Webkatalgus - LinktrMobiltelefon linkgyjtemnyInternet.wyw.huKatalgusKategorizlt linkek a kezdlapon!Hun-Web Linkek