TÁVOLLÁTÁS - LELKI OKAI

A távollátás okainak elemzésénél abból kell kiindulnunk, hogy a test a visszafojtott düh állapotában megdermedt, mely egyidejűleg a kilégzési fázist is zavarja vagy gátolja. Erősen extravertált magatartás­típussal van dolgunk, mely viszont a neveltetés, környezeti hatások és társadalmi beidegződések következtében nem tud szabadon megnyi­latkozni, következésképpen mintegy belefagy az izomzatba.

 

 

 

 

A távollátás arra utal, hogy az ember a tőle elvárható előrelátást élettapasztalataira és a belőlük leülepedett bölcsességére támasz­kodva csupán testi síkon, „távollátás" formájában tudta megvalósí­tani, anélkül, hogy a vele rokon „előrelátást" is kifejlesztette volna magában. A lelki-szellemi téren jelentkező „megmerevedés" az „időskori távollátásban" nyilvánul meg, s egyúttal világosan utal a hiány mibenlétére is.

 


Bár a távollátó egyén a messzi tárgyakat jobban ki tudja venni, mint a közelieket, mégse képes mindig határozottan felismerni is azokat. E jelenség hátterében két ok rejlik:

1.       a szemgolyó zsugorodása

2.      a szemlencse megkeményedése



Utóbbi esetben időskori távollátásról beszélünk; az emberek több­ségénél negyven és ötven év között fokozatosan megkeményedik a szemlencse, elveszítvén így azt a képességét, hogy rövidebb távolsá­gokra rugalmasan beállítódjék. Aki fiatalkorában némileg rövidlátó volt, most egyfajta kiegyenlítődést tapasztalhat, s esetleg még nyolc­vanévesen is könnyűszerrel el tudja olvasni az apróbetűs írást.



Összefoglalva: Távollátás - visszafojtott düh és méreg, ami nem tud meg­nyilvánulni; hajlam, hogy valami fölött szüntelenül „szemet hunyjunk"; a szellemi-lelki magatartás megmerevedése

 


Amit tenni kell

Az ember tudati világának középpontjában az élet valóban fontos dolgainak kellene állniuk. Csak úgy tudjuk megőrizni lelki és vizuális mozgékonyságunkat, ha kikerüljük a merev, megrögzött nézetek és megszokások csapdáit, ami végső soron a szemünkre is kihat.

 

Linkek

KatalgusHun-Web LinkekLinkajnlLinkBank LinkkatalgusEgszsg, betegsg linkekBelfldi s klfldi szlls s apartmanLinkgyr linkkatalgus Hungarian Web Linkgyjtemny Linkel linkgyjtemnylink adatbzisrdekes Weblap SzavazsInternet.wyw.hu Linkraktr Webkatalgus - LinktrMobiltelefon linkgyjtemnyInternet.wyw.huKatalgusKategorizlt linkek a kezdlapon!Hun-Web Linkek