FELFÚVÓDÁS – LELKI OKAI

Aki túlságosan sokféle ételt vesz magához, melyek nehezen tűrik egymást, vagy egyszerűen „nehezen emészthetőt” fogyaszt, felfúvó­dik. Lelki szinten e jelenség arról árulkodik, hogy az ember olyan eseményekkel és tényekkel kerül szembe, melyeket nem képes könnyen „megemészteni”, nem fogad el, így belső nyugtalanságot idéznek elő.

• A belső ellenkezés vagy elutasítás következtében az em­ber úgy érzi, „nyomás alá” került. Érzékeli tulajdon teste belső folya­matait. Aki gyakorta szenved felfúvódásban, annak helyre kell állítania belső nyugalmát, a dolgokat szép sorjában kell elvégeznie és meg kell tanulnia azt, amivel konfrontálódva érzi magát, kevésbé ko­molyan és tragikusan venni. Az idegenszerűvel, az újjal szembeni to­lerancia szintén segíthet abban, hogy az élettörténések „megemésztése” könnyebb legyen. Más problémákhoz hasonlóan itt is arról van szó, hogy vagy az élet dolgaihoz való egyéni hozzáállá­sunkon kell változtatnunk, vagy magukat a körülményeket kell tevé­kenyen úgy alakítani, hogy az illető ismét meglelje belső békéjét.

 

Összefoglalva: Felfúvódás – konfrontáció az emészthetetlennel, ellenke­zés által kiváltott belső feszültség, elégtelen tolerancia-szint

 

• Minthogy nem vagyok összhangban önmagammal, helytelenül cselekszem, és táplálkozá­som se megfelelő. Olyan dolgokat kapcsolok össze, melyek nem illenek egymáshoz, következésképp az eredményt nem tudom meg­emészteni. Egy elképzelés szerint élek, melynek hozzám semmi köze. Ez belső feszültséget eredményez bennem, panaszokat okoz, arra kényszerít, hogy megkíséreljem: életem ismét a teremtett világ­gal összhangban folyjék. Helytelen létezésem bensőleg túl sok helyet foglal el, azaz korlátoz, minthogy lényemnek nem felel meg. Csupán szűk teret juttat saját, igazi lényemnek, s ez fáj.
• Testemen keresztül az élet elárulja, hogy nem a magam életét élem, hanem mintegy megélem azt, amit képviselni szándékozom. Mindez viszont belső nyugtalanságot kelt, heves indulatokat, fájdalmat okoz, és feszültséget idéz elő. Ráadásul „de­formál” is engem, minthogy nem felel meg, ellentmond tulajdon­képpeni létemnek. A belső vonakodást, a bennem felgyülemlő ellenérzéseket mindaddig tapasztalni fogom, míg olyan dolgok töltenek be, melyeknek hozzám semmi köze.

 

Amit tenni kell

• Először is vissza kell térnünk önmagunkhoz, szabad létezést kell biztosítanunk önnön lényünknek, ismét saját magunkban kell nyu­godnunk. Akkor majd a megfelelő időben a megfelelő dolgot fogjuk cselekedni. Nem vesszük többé magunkhoz azt, ami nem tartozik hozzánk vagy nem illik össze.
• Fel kellene ismernünk: létezésünk összhangját önmagunk tudatos vállalása teremti meg. A körülmé­nyek többé nem tűnnek tragikusnak, hiszen belátjuk, hogy minden a segítségünkre lehet, csak megfelelő módon kell viszonyulnunk hozzá. Következésképp a belső feszültség fokozatosan enyhül.
• Amennyiben elfogadjuk tulajdon énünket, a külvilág sajátos léte­zésmódja ugyancsak elfogadhatóvá válik számunkra, anélkül hogy feszültségekhez vezetne.
• Aki feszültségben él, az gyakran mások­ban is feszültséget kelt, hogy a sajátjától mintegy megszabaduljon. Ám ha veszi a bátorságot, hogy végre tulajdon személyiségének megfelelően éljen, akkor életkörülményei e belső harmóniát sugá­rozzák majd vissza.