FEJFÁJÁS

A fejfájás nem betegség, hanem tünet. Különféle okokból, különféle módo­kon jelentkezhet, s ennek megfelelően több típusa létezik. A tenziós fejfájás tompa, állandó intenzitású nyomásérzés, amit vélhe­tően a koponyán és a nyakban lévő izmok fe­szültsége idéz elő…




A mig­rén lüktető fájdalom, ame­lyet gyakran hányinger és fény- vagy hangérzékeny­ség kísér – valószínűleg összefüggésben áll az agy vérellátását biztosító arté­riák rendellenes összehú­zódásával és tágulásával. A kínzó cluster fejfájást néha az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás váltja ki. Az időszakos, halmozott rohamok könnyezéssel, az érintett oldali orr eldugu­lásával, valamint hányással járhatnak.

 

Erős fejfájásra vegyünk be paracetamol- vagy ibuprofentartalmú tablettát. Az aszpirin is hatékony, de csak 16 év felett adható, és a szalicilátokra érzékeny emberek nem szedhetik.

 

Azt is tudnunk kell, hogy a pirulákon kívül számos más lehetőségünk van a fejfájás megszüntetésére

Egy kis akupresszúra

  • Erős, határozott körkörös mozdula­tokkal masszírozzuk a hüvelyk- és a mutatóujjunk közti bőrredő alatti részt a kézháton néhány percig, azután vált­sunk kezet, és addig ismételgessük a műveletet, amíg a fájda­lom el nem múlik.
  • Egy másik igen hatékony akupresszúrás pont a fül mögött, a hajvonalnál lévő csontos kidudorodáson. Erős nyomáskor többnyire itt fájdalmat érzünk.

 

Meleget is, hideget is

  • Ha hisszük, ha nem, egy forró lábfürdővel ugyancsak eny­híthetjük a fejfájást. Azáltal, hogy a hő kitágítja az ereket, s így több vér jut a lábba, csökken az érfalakra nehezedő nyomás a fejben. Rendkívül erős fejfájás esetén tegyünk a vízbe egy ke­vés mustárport is.
  • Tenziós fejfájás esetén tegyünk meleg borogatást a homlo­kunkra vagy a nyakunk hátsó részére. A hő segít ellazítani a megfeszült izmokat ezeken a területeken.
  • Ha a fejfájás a tarkótájon jelentkezik (ami egyébként igen gyakori), a meleg után (vagy helyett) alkalmazott hideg boro­gatás is hatékony lehet. Csomagoljunk néhány jégkockát vagy egy zacskó fagyasztott borsót egy ruhába, s tegyük a tarkónál található izmokra.
  • Áztassuk a kezünket jeges vízbe, amilyen hosszú ideig csak bírjuk, közben többször nyissuk ki és szorítsuk ökölbe. Ez a módszer ugyanazon az elven működik, mint a hideg bo­rogatás: a hideg összehúzza a kitágult véredényeket.

 

Koffeinkúra

  • Egy csésze fekete is csillapíthatja a fejfájást (sok fájdalom­csillapító szintén tartalmaz koffeint). Igaz, mindjárt hozzá kell tenni, hogy a kávé nem mindenkinek jó, ráadásul túl sokat nem ajánlott belőle inni, mert nagy mennyiségben idegességet, heves szívverést és kézremegést okoz. A fejfájás koffeinelvonás következménye is lehet.

 

Szorító „kötés”

  • Kössünk a homlokunkra fejpántot vagy sálat. Finoman szorítsuk meg. A feszült izmokat lazítja a gyengéd nyomás.

 

Érintőlegesen

  • A tenziós fejfájás kezelésének hatékony módja az arc, a fej­bőr, valamint a nyak- és a vállizmok óvatos nyomkodása. Kér­jünk meg valakit a masszírozásra, feküdjünk le kényelmesen, és hunyjuk be a szemünket.

 

Levendula és mentol

  • Bizonyos illóolajok, különösen a levendula, segítenek a fe­szültség enyhítésében, illetve a fejfájás csillapításában. Finoman masszírozzuk egy kevés levendulaolajjal a homlokunkat és a halántékunkat, azután feküdjünk le, és élvezzük a nyugtató illatot. Ha tehetjük, vonuljunk el egy hűvös, sötét és csendes szobába. Minél hosszabb ideig tudunk az aromát belélegezve pihenni, annál jobb.
  • A levendulaolaj mellett vagy helyett borsmentaolajat is használhatunk. A benne lévő mentői hatékonyan szünteti meg a fejfájást. Az illata eleinte serkentően, majd nyugtatóan hat.
  • Ha van otthon gőzölőnk, tegyünk bele 7 csepp levendula­olajat és 3 csepp borsmentaolajat. Az is jó megoldás, ha né­hány csepp borsmentaolajat fröccsentünk egy zsebkendőre. Lélegezzünk belőle mélyeket.
  • Nyomkodjunk ki két beáztatott borsmentatea-filtert, és te­gyük a szemhéjunkra vagy a homlokunkra 5 percig.

 

Egy korty orvosság

  • A gyömbért régóta alkalmazzák gyulladás és fájdalom csök­kentésére. A ledarált gyökérből tegyünk fél teáskanálnyit egy pohár vízbe, és igyuk meg. Esetleg öntsünk egy csészényi for­ró vizet l teáskanál frissen őrölt gyömbérre, várjuk meg, amíg kihűl, és hidegen fogyasszuk. A gyömbér kiváló a migrén ellen, bár hatásmechanizmusát nem ismerjük pontosan. Annyit tudni róla, hogy a gyulladáskeltő prosztaglandinok (hor­monszerű vegyületek) termelődését gátolja.
  • Öntsünk egy csészényi forrásban lévő vizet l teáskanálnyi szárított rozmaringra, hagyjuk 10 percig ázni, majd leszűrve fogyasszuk. Sokak szerint ez a tea képes megakadályozni, hogy a fejfájás tovább erősödjön.
  • Nagyi orvosságai közé tartozott az erős fekete tea is, amely­hez néhány szem morzsolt szegfűszeget adott. A tea koffeint tartalmaz, a szegfűszeg pedig gyulladáscsökkentő hatással ren­delkezik, így ez a főzet valóban hatékonynak bizonyulhat a fejfájás ellen.
  • Igyunk egy nagy pohár vizet, hátha segít. A kiszáradás gyak­ran okoz ugyanis fejfájást.

 

A megelőzés ereje

  • Ha akár ébren, akár álmunkban csikorgatjuk a fogunkat, vagy rendszeresen összeszorítjuk az állkapcsunkat, tegyünk lépése­ket a probléma megoldására. Előfordulhat, hogy éjszakára fog­védőt kell viselnünk.
  • Étkezzünk   rendszeres   időközönként.   Ha sokáig nem eszünk, leesik a vércukorszintünk, ami fejfájáshoz vezethet.
  • Hetente legalább háromszor fél órát töltsünk sétával, kerék­pározással, úszással vagy valamilyen más, fokozott oxigén fel­használással járó, azaz aerob edzéssel. A testmozgás nagyszerű stresszoldó.





Hasznos

  • Az aszpirin vagy az ibuprofen gyakori használata úgy­nevezett megvonás! fejfá­jást okozhat, ami a dózis hatásának elmúlásakor rögtön jelentkezik („bume­ránghatás”). A legjobb, ha felhagyunk e fájdalomcsilla­pítók alkalmazásával, még akkor is, ha ez az elején fájdalommal jár.
  • A néha előforduló fejfájás miatt nem kell aggódnunk, de a hirtelen jelentkező heves fájdalom súlyos álla­potra utalhat. Haladéktala­nul kérjünk orvosi segítsé­get, ha a kínzó fejfájást ho­mályos látás vagy valamely testrész mozgatásának nehézsége kíséri. Ugyanez a teendő akkor is, ha láz, nyaki merevség, egybefolyóvá váló beszéd, zavart­ság jelentkezik, különösen fejsérülést követően. Ak­kor is forduljunk orvos­hoz, ha hetente legalább háromszor tapasztalunk fejfájást, illetve ha naponta, vagy majdnem napi rend­szerességgel szedünk fájda­lomcsillapítót.

Be the first to comment

Leave a Reply