
A dyspepsia néven is ismert emésztési zavar igen kellemetlen tünetei közé tartozik a hányinger, a gyomorégés (amikor a gyomorsav feljut a nyelőcsőbe), a hasi fájdalom, a puffadás, a gázképződés és a hasmenés. Ezek felléphetnek, ha túl sokat vagy túl gyorsan ettünk; illetve jellemző azoknál, akiknek a szervezete túl sok vagy túl kevés gyomorsavat termel…
Ma is sikerrel alkalmazhatjuk az alábbi kúrákat, amelyekkel hajdanán még dédanyáink enyhítették gyomorpanaszaikat
Jól bevált hagyomány
- A gyömbért hosszú-hosszú ideje alkalmazzák a gyomor megnyugtatására és a hányinger csillapítására. Egyelőre nem tudják, pontosan hogyan hat, de bizonyíthatóan javítja az emésztést, és görcsoldó hatással rendelkezik. Vegyünk be két 250 mg-os kapszulát evés után, rágcsáljunk el néhány szem kandírozott gyömbért, vagy kortyolgassunk gyomormelegítő gyömbérteát. Tea készítésénél adjunk l teáskanálnyi friss, reszelt gyömbérgyökeret egy csészényi forrásban lévő vízhez, hagyjuk ázni 10 percig, majd szűrjük le.
- A kamilla szintén kitűnő és bevált orvosság emésztési zavarokra. A legegyszerűbb, ha megiszunk egy-egy csésze teát a három főétkezés előtt.
Borsmentás kényeztetés
- A borsmentaolaj enyhíti a bélgörcsöket, és segítségünkre lehet a hastáji puffadás csillapításában is. A legjobb lassan oldódó kapszula formájában szedni evés után. Vigyázat! Gyomorégésre ne használjunk borsmentaolajat, mert a renuxproblémá-kat (a gyomornedv visszaáramlását a nyelőcsőbe) csak tovább súlyosbítja. Ne alkalmazzunk borsmentát és más, emésztést segítő gyógymódot a nap ugyanazon szakaszában. Ha ciklospo-rint szedünk, beszéljük meg háziorvosunkkal, hogy javasolja-e a borsmentaolajat.
- Az étkezések után igyunk meg egy csésze borsmentateát. A forrásban lévő vízhez adjunk l teáskanálnyi szárított borsmentalevelet (vagy egy teafiltert), 10 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le.
Ízfokozók más szerepben
- Ha emésztési gondjaink vannak, rágjunk el és nyeljünk le néhány szem édeskömény- vagy köménymagot. A bennük lévő olajok enyhítik a hányingert, és csökkentik a gázképződést.
- Készítsünk főzetet magvakból. Áztassunk 3 percig l-l teáskanálnyi köményt, édesköményt és ánizsmagot tartalmazó keveréket 2,5 dl forrásban lévő vízben. Szűrjük le, majd osszuk két vagy három egyenlő adagra, és fogyasszuk étkezések előtt. Az ókori görögök édesgyökeret használtak a gyomorbántalmak enyhítésére. A kutatások szerint a növény a menstruációs fájdalomtól a légúti fertőzésekig számos probléma ellen hatékony. Szedjünk naponta előírt mennyiségű kapszulát, vagy szopogathatunk édesgyökér-tartalmú cukorkát is. Vigyázat! Ha magas a vérnyomásunk, ne szedjünk glicirrizint tartalmazó édesgyökeret. Ebben a formában a gyógynövény nem csak a vérnyomást emeli meg, de a hipertóniára felírt bizonyos vízhajtó szerekkel is kölcsönhatásba léphet. Használjunk ilyen esetben deglicirrinizált édesgyökeret (DGL).
Pezsgőtabletta
- A szódabikarbóna semlegesíti ugyan a gyomorsavat, de előfordulhat, hogy nagy mennyiségű gázt szabadít fel a gyomorban, ezért keverjünk el l teáskanálnyit egy pohár vízben, és adjunk hozzá néhány csepp citromlevet is, amely segít eloszlatni a gázokat. Vigyázat! Sószegény diéta alatt ne alkalmazzunk szódabikarbónát, mert sok nátriumot tartalmaz.
Savanyú, de hatékony
- 1 teáskanál almaecetet keverjünk el fél pohár vízben, és nehezebb fogások után fogyasszuk. Segít az emésztésben, főként, ha nincs elég gyomorsavunk. Mézzel is édesíthetjük.
Hideg italok melegen
- Egy csésze meleg víz elkortyolgatása segíti az emésztést.
- Mások szerint a felmelegített gyömbérsör, limonádé vagy szénsavmentes kóla szintén gyorsan segít a háborgó gyomron. Fogyasztás előtt az italt gyors kavargatással „mentesítsük” a felfúvódást okozó buborékoktól.
Gyümölcslevek és tejtermékek
- Bár egészséges, a gyümölcslé hasi fájdalmakat és puffadást is okozhat. Fruktózt tartalmaz, egy olyan cukrot, amely emésztetlen formában kerül a vastagbélbe. Amikor a vastagbélben lévő baktériumok végül lebontják, szélgörcs és puffadás jelentkezhet. Egyszerre legfeljebb 1,5 dl gyümölcslevet igyunk, és lehetőleg étellel együtt fogyasszuk, hogy jobban meg tudjuk emészteni
- A tejtermékek fogyasztása utáni puffadást laktózintolerancia okozhatja — a szervezetünk a laktáz nevű enzim hiánya vagy elégtelen működése miatt képtelen lebontani a laktózt, a tejben található egyik cukrot. Nem szükséges azonban teljesen kiiktatni a tejtermékeket az étrendünkből, hiszen azok laktóz-mentes változatban is kaphatók. A tüneteket megszüntethetjük a tejcukor fogyasztása előtt bevett laktáz rágótablettával is. Esetleg próbáljuk ki a szójatejet.
Hasznos
- Együnk lassan és megfontoltan. Ha kapkodunk, megterheljük az emésztőrendszerünket, ezenkívül levegőt is nyelünk, ami hozzájárul a puffadáshoz és a szélgörcsökhöz. Ráadásul ebben az esetben a szájüregben a nyál nem tudja kellően bevonni a falatokat, így nehezebb azokat megemészteni.
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.