ELHÍZÁS – LELKI HÁTTERE

A gyöngédség és meghittség utáni vágy testileg „éhség­ben” nyilvánul meg, s ha ezt csillapítjuk, érzékelési felületünk, azaz a bőrünk kitágul. Ezáltal elméletileg az esélyünk is megnövekszik, hogy „érintkezésbe” kerüljünk egy másik emberrel. Ráadásul a tekintélyes testalkat maga is biztosíték arra, hogy észrevegyenek minket.

• A mértéktelen evés mögött mindig „éngyengeség” áll, melyet külső táplálással kompenzálni kell; ez persze nem vezet megoldáshoz. Az éngyengeség szükségszerű következménye az újabb kudarc, sőt félelemérzet, mely ismét csak evés révén csilla­pítható. Az ember, miközben megkísérli, hogy belső ürességérzetét evéssel szüntesse meg, magába fojtja félelmeit és frusztrációs érzé­seit. Különösen gyakori ez olyan családokban, ahol a szülők is hasonló módon viselkedtek.
• Evéskor az ember nem érez elégedet­lenséget, félelmet, csalódottságot, bánatot, bizonytalanságot, fruszt­rációt, elhagyatottságot, szorongást, depressziót és szeretethiányt. Ám amire voltaképpen szüksége van, az a kapcsolat, meghittség, gyöngédség, siker, elismerés és szeretet. A túlsúlyos ember tehát olyan dolgokat hurcol magával, melyek megnehezítik számára az életet – mindenekelőtt hamis énképet.
• Tudata mélyén persze tisztában van vele, hogy igazi énje teljesen más. Mégis elutasítja saját lényét. Következésképp az életenergia képtelen szabadon áramolni benne, a megoldatlan problémák külső súlyként nehezednek rá, így az életet kétszeresen is terhesnek érzi. Meg kell tanulnia levetni az álarcot, eltávolítani az akadályokat, felhagyni a szerepjátszással s lebontani az őt körülvevő védőfalat. Hiszen élete csupán azért nehéz, mert megnehezíti magának.
• De ha az életet terhesnek találom, ez egyben azt is jelenti, hogy az életnek is baja van velem. Szüntelenül akadályozom önmagam, igazi énem létezését. Életem azért vontatott, mert meggátolom szabad folyását – a lehetőséget, hogy valóban betöltse a pillanatot.
• Az elhízott ember nemcsak saját magát utasítja el, de többnyire a környezetét is. Amit másokban kifogásol, azt valójában saját magában kifogásolja. A többiek csupán egyfajta tükröt jelentenek, melyet az élet elébe tart, hogy felismerje benne önmagát. Nem szabad arra törekednie, hogy más legyen vagy környezete kedvére tegyen; igazán és csorbítatlanul önmagává kell válnia. Ha valóban önmagam vagyok, többé nem formálok igényt arra, hogy a közép­pontban álljak s minden az én kis „énem” körül forogjon. Hiszen akkor létem középpontjában élek, önmagamban nyugszom, lényem közepén, saját életem középpontja vagyok, s így képes leszek elfo­gadni környezetem másságát is.

 

Foglaljuk össze: Elhízás – belső üresség, szeretetéhség, gyöngédség iránti vágy, éngyengeség, hamis énkép

 

A túlsúlyosság jelzi

• a beteljesülés iránti sóvárgást, egy kiteljesedett, biztonságot adó és meghitt élet utáni vágyat.
• a régi viselkedésmintákat, például: a tányért üresre illik ki­kanalazni. Az ember akkor derék gyermek, megfelel mások elvárá­sainak.
• a másoktól remélt, beteljesületlen elvárásokat. Több szeretetet, törődést követelek a másiktól ahelyett, hogy adnék.
• az igényt, hogy éléskamrám, ínséges időkre, mindig tele le­gyen. „Birtokolni”, kuporgatni, gyűjtögetni akarok a jövőre, ezért is nem tudok itt és most élni.
• elégedetlenségem, félelmem, csalódottságom, bánatom, bi­zonytalanságom, frusztrációm, elhagyatottságom, szorongásom, depresszióm és szeretethiányom elutasítását.
• hogy nem felelek meg „belső képemnek”, mivel más akarok lenni, mint ami vagyok, így többé nem vagyok önmagam. Mikor a „teljességre” vágyom, voltaképpen önmagam hiányát érzem.
• próbálkozásomat, hogy több legyek annál, ami vagyok. Terje­delmesebb, nagyobb, erősebb és befolyásosabb, azaz „súlyos” sze­mélyiségnek számítsak.
• hogy nem engedem meg magamnak, hogy a dolgokat könnye­dén vegyem, azok rám nehezednek.
• hogy képtelen vagyok lehetővé tenni az élet szabad folyását, nem tudok örömben és könnyedén élni.
• a kielégítetlen lét miatt érzett unalmamat. Mivel nem töltöm meg a pillanatot, magam sem töltődöm fel.
• hogy nem élek békében önmagammal, más akarok lenni, mint ami vagyok.
• hogy meg akarom kapni azt, amit saját magamnak sem adok meg: elismerést, meghittséget, gyöngédséget és szeretetet.

Amit tenni kell

• Meg kell szabadulnunk mindenféle mércétől, nem szabad akar­nunk többé másnak vagy „többnek” lenni; hanem meg kell enged­nünk magunknak, hogy önmagunk legyünk. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, s teljes örömben azzá válnunk, amik valójában vagyunk. Nem lenne szabad többé szoron­gatott helyzetbe kerülnünk, hiszen ezáltal csupán megzavarjuk tu­lajdon belső harmóniánkat.
• A felgyülemlett energiákat szabadjára kell engedni, hagyni kell, hadd működjön maga az élet, hadd létezzünk mi, az élet és mások úgy, ahogy vannak.
• Szabaduljon meg az önmagáról alkotott eszményképtől, neveze­tesen, hogy milyen karcsúnak kellene lennie. Fogadja el a világot olyannak, ahogy létezik.
• Nem fogja fel többé olyan nehéznek az életet, inkább lássa be: az élet valójában jóindulatú. Gondoljon arra, hogy „Nem kell semmit tennem, hogy jó legyek, hiszen eleve az vagyok.”
• Ismerje el tulajdon egyediségét. A Földön még soha nem létezett olyan ember, mint Ön, és soha nem is fog. Ön valóban egyedülálló lény.