DADOGÁS – LELKI OKAI

A dadogó ember erős belső késztetést érez a beszédre, ugyanak­kor nagyon szeretné, ha az általa elmondottakból sok minden ki­mondatlan maradna. Alaposan megszűri és ellenőrzi szavait, mivel fél felgyűlt érzéseitől és indulataitól, melyek a beszéd során igye­keznek felszínre törni.

• Fél az ellenőrizhetetlentől, a tudattalantól, önnön homályos foltjaitól, összetorlódott agresszióitól és szexuális ösztöneitől. Röviden, tudattalanul irtózik minden animálistól, testi­től és ösztönszerűtől. Kísértésbe esik, hogy minden ilyen területet súroló megnyilvánulását „visszanyelje”, megfékezze és felismer­hetetlenné tegye.

 

• A betegnek meg kell tanulnia elfogadni önmagát, gyarlóságait, agresszív indulatait és testiségét, szabadon ki kell nyilvánítania érzelmeit. Egy terápiás csoport közegében lehetősége, nyílik arra, hogy önmagát és tulajdon érzéseit feltárja, szabadon engedje és elfogadja. Másképp megfogalmazva: meg kell tanulnia vállalni önmagát!

 

• Normális körülmények között az emberi beszéd „folyékony”. A gondolatokat összefüggően és akadálytalanul fejezi ki. A dadogó ember azonban „szakadozottá teszi” a beszédet, „feldarabolja” mondatait és szavait, mintha felismerhetetlenné akarná változtatni őket, mintha előbb ellenőriznie kellene, mit szabad az elmondottak­ból hallgatóságának megértenie, mely szavai juthatnak egyáltalán nyilvánossághoz.

 

Összefoglalva: Dadogás- félelem a bennem felgyülemlett érzelmektől, az állatiastul, ösztönszerűtől, a testiségtől; kontroll utáni vágy; meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat