BÁRÁNYHIMLŐ

A bárányhimlő az emberi herpeszvírusok csoportjá­ba tartozó Varicella zooster okozta gyakori gyermek­betegség, de ritkán felnőt­teknél is előfordul. Lappangási ideje 14 nap, ami azt jelenti, hogy a fertőződés után körülbelül két hét el­teltével észlelhetők az első tünetek.

Először a törzsön jelenik meg kiütés, amely gyorsan más testrészekre is továbbterjed. A bőrt, a hajas fejbőrt, a nyálkahár­tyákat bárhol boríthatják foltok, amelyeknek a száma a több száznyit is elérheti. Néhány nap elteltével a többségük apró hólyagokká alakul át, amelyek kifa­kadnak és bevarosodnak. Ekkor láz és enyhe vagy heves viszketés lép fel. A hólyagok gyógyulását követően a vírus megbújik a gerincvelői idegek dúcai­ban, és évekkel később egy fájdalmas betegséget, övsömört idézhet elő.





Ha a viszketés már-már elviselhetetlen, próbáljuk ki a hűvös fürdőt és valamilyen, gyermekek számára kifejlesztett antihisztamint. De ha fájdalommal is jár, soha ne aszpirint alkalmazzunk, hanem például paracetamolt.

 

Ezeken kívül számtalan más trükköt is bevethetünk a kínok enyhítésére:

Hűsítő tippek

  • Ha tél van, csavarjuk le a fűtést olyan hőfokra, amelyet még kellemesnek érzünk. Nyáron használjunk ventilátort. A hő élénkíti a vérkeringést a bőrben, így fokozza a viszketést.
  • Hagyjuk pancsolni a gyereket langyos vízben 15-20 percig. Ne használjunk szappant, hanem tegyünk egy fél vagy l pohár szódabikarbónát a vízbe, attól függően, hogy mennyire en­gedjük tele a kádat. A zablisztből készített fürdő szintén csilla­píthatja a viszketést. Ha nincs kéznél zabliszt (amelyet olyan finomra őröltek, hogy fennmarad a vízen), tegyünk zabot egy harisnyába, kössünk csomót a végére, és áztassuk a vízbe.
  • A vakarózás fertőzéshez, valamint hegesedéshez vezethet, hideg vizes borogatással azonban csillapíthatjuk a viszketést. A vakarózás elleni biztosítékként mindig vágjuk le a gyerek körmét, és éjszakára adjunk rá kesztyűt.
  • A borsavpor és a mentolos hintőpor is hűsít és fertőtlenít.

 

Kenőcsök és gyógyszerek

  • Vajon segít a kalamin? Ezt a hagyományos orvosságot, ame­lyet régóta használnak a bárányhimlővel járó viszketés csillapí­tására, az orvosok ma már nem szívesen javasolják. A bőrgyó­gyászok szerint ugyanis fokozhatja a kellemetlen tüneteket.
  • Enyhítsük a viszketést antihisztamin-tartalmú krémmel.
  • A lázat vagy a fejfájást csillapítsuk paracetamol- vagy ibuprofen-tartalmú sziruppal. Válasszunk a gyermek korának megfelelő szert, és kövessük a betegtájékoztatót.
  • Heves viszketés esetén a két évnél idősebb gyermeknek ad­junk szájon át szedhető antihisztamint. Mivel álmosságot okoz, ez az orvosság különösen lefekvéskor lehet hatékony

 

Pihentető pamut

  • Minden este frissen mosott pamutpizsamát adjunk a gyer­mekre, mivel ez az anyag irritálja legkevésbé a bőrt. A hosszú ujjú kabátka és a hosszúnadrág megnehezíti a vakarózást.

 

A szájüreg kezelése

  • Ha gyermekünk szájüregében is jelentkeznek a hólyagok, a legjobb gyógymód a sós vizes öblögetés vagy gargarizálás. Ez valószínűleg nehezen megy majd, de azért egy próbát megér.
  • A jégkrém bizonyára felvidítja a beteget, és enyhülést nyújt.
  • Amíg a hólyagok fájdalmasak, pépes ételeket és sok folya­dékot adjunk a gyermeknek.

 

A megelőzés ereje

  • A bárányhimlő rendkívül fertőző, ezért szinte mindenki már gyerekként találkozik vele. Ráadásul a betegség már a lappangási idő alatt is fertőz, amikor még nincsenek kiütések, és nem tudhatjuk, hogy a környezetünkben van-e beteg. Jobb gye­rekkorban átesni a bárányhimlőn, mint felnőttként, amikor már súlyosabb a lefolyása, és gyakran lépnek fel szövődmények.
  • Létezik ugyan bárányhimlő elleni védőoltás, de Magyar­országon még nem adják rutinszerűen a gyerekeknek. Az or­vos kilenc hónapos kortól írhatja fel. Felnőttkorban különösen olyan személyeknek javasolt, akik még nem voltak bárányhimlősök, és legyengült immunrendszerű, tehát fokozottan veszé­lyeztetett emberekkel dolgoznak vagy élnek együtt (HIV-fertőzöttekkel, leukémiásokkal, kemoterápiás vagy más, az im­munválaszt elnyomó gyógyszeres kezelés alatt állókkal).





Hasznos

  • Min­denképpen forduljunk orvoshoz néhány napnál tovább tartó vagy fejfájás­sal kísért magas láz, végtag­fájdalom, hányás, köhögés esetén, vagy ha egy, netán több hólyag körül nagy kiterjedésű bőrpír jelenik meg, ami a fertőzés jele lehet. A bárányhimlő ritkán agyhártyagyulladást ered­ményezhet, ennek tünete a rángatózás, a szétszórt­ság vagy a nyakfájás. Hala­déktalanul szakszerű ellá­tást igénylő állapot!
  • Ha gyermekünk fertőzött személlyel kerül kapcsolatba, ne engedjük a napra. Ha ugyanis a hólyagok megjelennek, a napsugárzás hatá­sára a tünetek súlyosabb formát ölthetnek mint egyébként. A bárányhimlő elmúlás után a bőr akár egy évig is érzékeny maradhat a napfényre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy szobafogságra kellene ítélni a gyer­meket, de érdemes fényvédő krémet használni.

Be the first to comment

Leave a Reply